Hajlékot bárhol találni, otthont nem

Ennek a versnek a címét kapta Cortes Sebastián monodrámája Illésy Éva előadásában. A darab Leé József hajléktalan költő verseiből íródott. A színésznő a nézők között bújik meg a darab elején, és aztán többször is mélyen a szemünkbe néz...

nyil

Leé József versei - Rendben élni

Két fiatal színházi menedzser, Babus Dóra és Kovács Brigitta invitált első színházi produkciójára, a Fedél Nélkül című lap elhunyt szerzője, Leé József verseiből összeállított monodrámára. Az Átrium Film-színházban egy kis hétköznapi csoda várt rám. Egy sugárzó fiatal színésznő kizökkentett a téli, szmogos fagyból. Tette ezt egy kilátástalanságban, utcán élő, gégerákban elhunyt férfi fájdalmas, borús gondolataival.

nyil

„AZ ÉRDEKEL, MIT NEVEZÜNK MA ÉRTÉKNEK”

Január 19-én, csütörtökön mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Blaskó Borbála legújabb rendezését, amely a Pukedli−Hajsza címet viseli. A performansz-előadás különleges látványvilággal, egyedi és érzékeny látásmóddal beszél az értékről mint fogalomról, a női-férfi kapcsolatokról.

nyil

Menekültkérdés New York és Budapest felől nézve (kritika)

A menekültkérdés mára a mindennapjaink részévé vált, ezért Donald Margulies 2009-es Pillanatfelvétel című darabja igazán aktuális. Nem csupán azért mert a menekültekről, a háborúkban szenvedőkről szól, hanem azért mert rólunk, itthon élőkről beszél. Arról, ki hogyan dolgozza fel, hogyan éli meg azt, hogy a világ szegényebbik felével mi történik.

nyil

Itt repül a kismadár (7óra=)

A Pillanatfelvétel nem Bereczki Zoltánként használja Bereczkit, hanem színészként, méghozzá kiváló színészként.

nyil

Dada-leves a Maladype konyhájából (kritika)

... a történelem maga is dadaista, minden és mindennek az ellenkezője is igaz benne – a politikai és a tankönyvkiadói érdekek szerint.

nyil

ÓRIÁS, VÖRÖS NADRÁGKOSZTÜMBEN

Többszörös nagymama, de olyan friss, mint a novemberi dér. Kossuth-díjas, Jászai-díjas, éppen most Príma Primissima-díjra jelölt érdemes művész, mégis mindenkinél alázatosabb. Nem kell már bizonyítania semmit, de ő elvállalja a lehetetlent: a Vígszínház élő legendájaként egy független társulatban kerekes székes Lenint játszik vörös nadrágkosztümben, rózsaszín tarajjal a fején, és viszi a hátán az előadást... nincsenek rá méltó jelzőink, mert ő a mi születésnapos Zsikénk. Én DTK voltam, az ő vállaltan elfogult keresztlánya.

nyil

A dadaizmus felemelkedése, fénykora és bukása két órában

A Maladype Színház társulata egy különleges előadással örvendeztette meg a művészetek és a színház szerelmeseit. A Dada Cabaret-ban megtalálható minden ami „dada” és minden, ami nem. Történelem, festészet, életstílus ötvözése a színházzal, hitelesen és szórakoztatóan két órában.

nyil

Dadaista rémálom

Jókora mesterséges zűrzavar, totális káosz, intenzív polgárpukkasztás a Dada Cabaret az Átrium- Filmszínházban, a Maladype Színház produkciójában.

nyil

Turbókarrier

Adva van egy menedzserbetegségben szenvedő bankigazgató, egy rangon aluli szerelem és egy irreálisan korrupt világ. Ahol úgy adják-veszik a szakmai kinevezéseket, a nemesi rangokat és neveket, mint más a boltban a cukrot meg a sót. Egy, kettő, három. Molnár Ferenc csaknem kilencven éve írt klasszikusát, a Kultúrbrigád, az Átrium Film-Színház és a THEA Theater Entertainment & Art közös produkcióját november 4-én mutatták be. Rendező Znamenák István.

nyil

Május 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4